Védekezés az árvakelésű gabona ellen 09.12.


Közeledik a repcevetés ideje, van, ahol már földben is van a mag, sőt van, ahol már keleget. E növénykultúránk termesztése ezer sebből vérzik, a vízhiány okozta kockázat, a rovarölő hatóanyagok szűkülő kínálata, az inputanyagok durva drágulása egyenként is komolyan csökkenthetik a termesztési kedvet, összességükben pedig még inkább.

De, repcének lennie kell és remélhetőleg lesz is. Az első növényvédelmi beavatkozások egyike a gabona után vetett területeken az árvakelés elleni védekezés. Kérdés, lesz-e vajon árvakelés? Nem kérdés, lesz bizony! A gabonaterületek nagy részén a súlyos vízhiány az állomány kényszeréréséhez vezetett, ami szinte biztosan megnövelte a betakarítási veszteséget. Gabonamag tehát van a talajban! A száraz nyár ugyanakkor erősen korlátozta a tarlóápolási munkák elvégzését, rontotta azok hatékonyságát. Ezért a talajra hullott magokat nem lehetett „kikeltetni”, az általam látott területek még csak most kezdenek zöldülni a nemrégiben lehullott csapadék hatására megjelenő első kelési hullámtól. Ezért valószínűleg nagyobb szerep hárul majd a szelektív egyszikűirtókkal az állományban végzett gyomirtásokra.

Szerencsére ezekkel az árvakelésű gabona által okozott probléma kezelhető. Azonban vannak lényeges pontok, amelyekre érdemes odafigyelni. Ilyen a „milyen dózisban”, a „mikor”, a „hogyan” és a „mivel”. A „mivel” esetében a legkönnyebb a válasz, mi a Pilot 5 EC-t javasoljuk az árvakelésű gabona elleni védekezésre.

A felhasználandó dózissal kapcsolatban a legfontosabb, hogy az engedélyokiratban meghatározott, árvakelés ellen alkalmazható szermennyiség (0,4-0,6 l/ha) a gabona gyökérváltásáig, azaz kb. három leveles koráig ajánlható. Az ennél fejlettebb gabonák ellen már magasabb dózisban ajánlatos alkalmazni a készítményt, ami a 0,7 l/ha-tól akár az 1,0 l/ha-ig terjedhet. Ha még csak kicsivel haladta meg a gyökérváltás állapotát az árvakelés és várhatóan nem hűl vissza az időjárás, a 0,7-0,8 liter hatékony dózis lehet. Azonban, ha már inkább bokrosodásközeli állapotnál tart és várhatóan hűvösebb időjárás köszönt ránk a kezelést követően, a javasolt dózis már 1,0 liter hektáronként.

Ha a „mikor” kérdését nézzük, akkor általánosságban fogalmazva, inkább kétszer kisebb dózisban időben, mint kivárva, egyszer, nagyobb dózissal, de megkésve. Az árvakelésű gabona mennyiségétől függően komoly mértékben tudja visszafogni a repce kezdeti fejlődését. Amennyiben intenzív termesztést folytatunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy a repce vontatott fejlődése miatt gyengén menjen a télbe, ami az állomány ritkulásának veszélyével jár. Bár a teleink egyre kevésbé jelentenek ilyen problémát, de a tőpusztulás kockázata minden télen fennáll.

Az, hogy az elvégzett kezelés hatékonysága hogyan alakul, nagyban függ attól, mennyire sikeresen vontuk be az árvakelésű gabona leveleit a permetlével. Ez, tekintve, hogy eleinte keskeny, felálló habitusú, akár kefesűrűségű kelést produkáló növényről beszélünk, nem is annyira egyszerű. A nagyobb lémennyiség alkalmazása, az apró cseppekben történő kijuttatás - légzsákos berendezéseknél visszafogott nyomású szállítólevegővel – megoldást nyújthat erre a problémára.

Végezetül nem kerülhető meg a keverhetőség kérdése, azaz mehet-e tankkeverékben a Pilot 5 EC más készítménnyel egy menetben? A hivatalos válasz erre az, hogy inkább ne, de a gyakorlat ezt az ajánlást gyakran lépi túl, és tegyük hozzá, az esetek nagy részében különösebb problémát nem is okoznak ezek az akciók. A növényvédelemben mindig kötelező óvatosság jegyében azonban kerüljük a nitrogéntartalmú lombtrágyák tankkeverékben történő alkalmazását a Pilot 5 EC kijuttatásakor. Ezen túl a kombinációs partnerek kiválasztásánál lehetőleg ne EC-formulációjú készítményeket válasszunk, elkerülve ezzel az oldószerek halmozódása miatti perzselésveszélyt.

 

 


Cimkék: