---

Mint oly sokszor, kis hazánk egyes tájai között most is jelentős különbségek alakultak ki a szántóföldeken. Miközben az ország nyugati tájain a sok eső okoz gondot, addig a délkeleti tájakon annak hiánya. Különösen akkor látványos - sőt döbbenetes – ez, ha az utóbbihoz szokott „gazdászszem” az előbbi területeket látja, talpig zöld kukoricákat, erőtől kicsattanó napraforgókat. Persze ezek a különbségek a növényvédelmi problémák terén jelentkeznek. A délalföldi napraforgótáblákon - ahogyan az a képen is látható - helyenként máris tömegesen mutatkoznak a hamuszürke szárkorhadás - azaz a makrofomina - tünetei. Van ahol már „táblaszinten”.

Ez a kórokozó szereti a száraz és meleg talajokat, miközben a jó csapadékellátottságú területeken akár a fertőzése is elmaradhat. Miért érdemes erről most beszélni? A hamuszürke szárkorhadás kemény ellenfél, tápnövényeinek száma százas nagyságrendű, mikroszkleróciumai pedig évekig életképesek maradnak a talajban. Azaz biztosan ott van minden egyes táblánkon. Fertőzése ellen nem igazán van hatékony védekezési lehetőség, a növényvédelem eszköztárából megoldást nem találunk rá. Egyetlen dolgot tehetünk: figyeljük a tábláinkat és megjegyezzük, melyikben, mennyire ütött be a fertőzés. Egyben megjegyezzük azt is, milyen fajtát vetettünk oda - azok között ugyanis van fogékonyságbeli különbség. Ha elkerüljük a fogékonyak termesztését, máris tettünk valamit a hamuszürke szárkorhadás által okozott kár mérsékléséért.