Meggy antraknózis 05.17.


Csapadékosabb években - mint minden növényi kultúrában -a meggyben, illetve a cseresznyében is indokolt a kórokozók elleni intenzívebb védekezés. Virágzás kezdetén, illetve a virágzás alatt a csapadékos időjárásnak köszönhetően a meggy moníliás betegségének fertőzéséhez ideálisak voltak a feltételek. Ahol nem megfelelően védekeztek a kórokozó ellen, ott ennek már mutatkoznak a jelei.

Terméskötődés után egy másik fontos, a termést károsító kórokozó ellen kell a védekezést elkezdeni: a meggy antraknózis betegsége ellen. A betegséget a Colletotrichum acutatum gomba okozza. A kórokozó a fákon, a korábbi években kialakult fertőzött ágrészeken, gyümölcsszárakon, fertőzött rügyeken, gyümölcsmúmiákon telel át, és nem megfelelő védekezés esetén az itt képződő szaporító-képletek fertőzik a fiatal gyümölcsöket. Jelenleg mind a kultúrnövényünk fenológiai állapota, mind az időjárás ideális a fertőzéshez! A kórokozó elleni védekezéshez a ditianon hatóanyagot tartalmazó Alcoban WG tökéletesen alkalmas, melyet több külföldi, illetve hazai kísérlet is alátámaszt.

Az Alcoban WG-t preventíven, sziromhullás után legalább két alkalommal, 0,75 kg/ha dózisban javasolt kijuttatni a kórokozó elleni védekezéskor. A két kezelés között legalább 12 napnak kell eltelnie. Törekedjünk a minél jobb fedettségre, hiszen a készítmény kontakt hatású: csak azon a növényi felületen tud hatást kifejteni, amelyet befed. Fontos, hogy most, ebben a korai időszakban védekezzünk a kórokozó ellen - a tünetek megjelenésekor már nem tehetünk semmit.

A jó fedettség mellett a precíz kijuttatás, illetve adjuvánsok használata is hozzájárul a szer hatékonyságához. A Solar Plus hatásfokozó csökkenti a permetlé felületi feszültségét, így lényegesen javítja annak szétterülését, illetve megtapadását a növény felületén. A Solar Plus-t 0,1%-os töménységben javasolt használni bármilyen gomba-, illetve rovarölő szer mellé.


Cimkék: meggy, meggy antraknózis